Putre városkából kilenc felé indulhattunk el, hogy megismerkedjünk a Lauca Nemzeti Park csodáival. Első megállónk a parkban egy másfél kilóméteres kis gyalogösvénynél volt. A gyalogtúránk alkalmával felmászhattunk egy dombra, ahonnét beláthattuk az egész völgyet és a környező hegyeket. A dombról lefelé menet a sziklák között mókusfarkú nyúlszerzemények (vizcacha) bújtak meg. Volt egy öregebb, amely vagy már hozzászokott az emberekhez hosszú élete során, vagy már nem látott egészen jól, de teljesen közel engedett magához bennünket. Csak, mikor karnyújtásnyira voltunk tőle, ugrált arrébb. :)
Kicsit arrébb egy fahídon mentünk át a sokfelé ágazó patakocska felett, hogy átérjünk egy újabb figyelőpontra, ahonnét a hegy lábánál a sziklák között megbúvó állatokat leshettük meg. A völgyben alpaca csordák legelésztek még. Állítólag honos itt a puma is, de nem sűrűn látni... A völgy egy további atrakciója egy melegvizű forrás volt, amely köré kis faházat építettek, hogy az arre járók a medencében összegyűlt termálvízben áztathassák magukat. :) Visszatérve a nézelődésből folytattuk utunkat, és megcsodálhattuk a két egymás mellett tornyosuló testvérvulkánt, (Volcano de los Hermanos), a Laguna és Flamingo vulkánokat (Volcan Laguna és Volcan Flamengo).
Kicsit később útellenőrzésen estünk át, ahol egy fehér lámahölgy, Dolli fogadott bennünket. :) Bedugta a fejét az autó ablakán, majd mikor kiszálltunk, hogy keksszel megetessük, körülszaglászott az autó belsejében is. Kíváncsian nézelődött, vajon mit matat Oscar a csomagtartóban, majd a keksz láttán lelkesen enni kezdett a kezünkből. Mikor teleette magát, megunván a dolgot arrébb állt. :) És hogy miért van szükség az ellenőrzésre a hegyekben, ahol szinte még a madár sem jár? Hogy számon tartsák az arra járókat, hogy tudják, ki merre jár, mert ha gond van, pl. esőzések vagy hóvihar, tudjanak segíteni, illetve, hogy ne tűnjenek el a turisták vagy utasok. Egy másik ok, hogy számos út a bolíviai határ mellett vezet, némelyik át is megy Bolívián, ahol nincsenek határellenőrző pontok, ezért így bizonyosodnak meg arról, hogy az utazók legálisan tartózkodnak a chilei utakon...
Túrán következő állomása Parinacota falucska volt, ahol egy 1600-ban épült templomocska található. Mivel a templom kulcsa az egyik helyi bácsikánál van, először is meg kellett keresnünk a kulcsok őrzőjét a földeken. Út közben Parinacotába felvettünk egy környéken lakó stoppoló nénit is, aki segített nekünk a keresésben ismervén a bácsikát, illetve lámaismeretben részesített bennünket. Segítségével megtudhattuk a környéken élő lámák közötti különbségeket, illetve a jellegzetességeiket. :) Hasznos információk. :) Míg a bácsikát kerestük egy tó mellett is elhaladtunk, ahol különböző madárfélék tanyáztak: kacsák, ibisz, illetve egy olyan kacsafaj, amely a tó közepére építi fészkét, amely olyan mint egy úszó kis sziget. Micsoda luxus! :) Közben megtaláltuk a bácsikát, és felvettük, hogy közösen menjünk a falucskába...
Az aranyos kis templom vájogból és szárított téglából épült, teteje szénából. A templomban pedig volt egy freskó vagy falfestmény, amely a poklot és a mennyországot ábrázolta. Érdekessége, a festményen csak nők szerepeltek. :) Úgy látszik a férfiak szentek. ;) A falucskában él egy legenda, miszerint van egy asztal, amely éjszakánként járja a falut, és amely ház ajtaja előtt megáll, onnét az egyik lakó lelkét magával viszi sétálni körbe a falucskában. Másnap reggelre a ház lakója biztosan a másvilágot járja már. Ezért az asztalt a templomban kötötték ki az egyik falhoz, amelyet a zsinór, amellyel kikötötték az asztalt, már erősen kikezdett. Az asztal szabadulni akart. :) Oscar elmondása szerint ő minden egyes alkalommal, mikor erre jár, az asztalt a fal mellé helyezi vissza szorosan, de minden alkalommal az asztalt pár centivel arrébb találja. :)
A mesét követően folytattuk utunkat. Következő megállónk a Cotacotani lagunáknál volt a Tambo Quemado vulkán tövében. A vulkán másik oldalán pedig a Chungara-tó, amely a világon a legmagasabban fekvő tó. Vízszintje 4500 méter magasságban található. Élővilága pedig csodálatos. Mélykék vizén különböző madárfélék tengetik mindennapi életüket. Láttunk egy flamingópárt is élelem után kutatva. Míg Oscar az ebédünket készítette elő, mi sétáltunk egyet a tó partján, és megkukkoltuk a madarakat távcsővel. Mikor pedig Paulo épp pisilt, egy minket figyelő kacsa hangosan reklamálni kezdett. :) Hápogott össze-vissza, csak mikor Paulo dolgát végezte, hagyta abba a károgást. :)
Ebédünket ismét a szabad ég alatt töltöttük csodás kilátással a tóra és a vulkánra, melynek tetején fehéren ragyogott a hó. Pár madár (egy sirály, két sárga madárka és egy szürkés-barnás) vendégünkül szegődött, éhesen és sóvárogva lesték, ahogy ebédelünk. Megsajnáltuk őket, adtunk nekik pár falatot. Paulonak a sirályt sikerült kézből is etetnie, bár eltartott egy ideig, míg a sirály elég bátorságot gyűjtsön magának, és kikapja a kenyeret Paulo kezéből. Paulo szerint annyira jól sikerült az etetés, hogy majdnem a felső ujjperce bánta, a sirály jól ráharapott. :)
Ebéd után utolsó nagyobb állomásunkhoz vettük utunkat, a Jurasi termálfürdőhöz, amely a tegnapi természetes tóval ellentétben a hegy oldalában mesterségesen kialakított medencékből állt. A víz persze a természet ajándéka, de a feeling mégsem ugyanaz, mint tegnap. Ennek ellenére átöltöztünk, és jól kiáztattuk magunkat a medencékben. Még iszappal is bekentük magunkat, hogy szebb legyen a bőrünk. Paulo persze ellenkezett a kezdetén, majd pár perces noszogatást követően hagyta magát bekenni. :) Férfiúi híúság. :) A fürdőzés követően elpilledve indultunk vissza Aricába, hogy a fél 8-as busszal Iquiquebe utazzunk. Út közben még azért megálltunk a Pukara de Copaquilla völgynél, amelynek tetején egy pre-inka erődítmény romjai álltak. Az erődöt 7-8000 évvel ezelőtt a Chinchorros törzs építette a völgyben található földek és az összekötőutak védelmére... Az Inkák előtt tehát az első törzs a Chinchorros volt, őket követte az Arica, majd a Tigwanados törzs, és végül jöttek az Inkák...
Oscar a Costa de Cantones helynél leállította az autót, és üresbe tette. Kérdezte, hogy látjuk az utat, emelkedik-e. Miután meggyőződtünk róla, hogy az út valóban emelkedik, mondta, figyeljünk. Az autó elindult magától üresben felfelé a dombon mintha lejtőn gurulnánk lefelé. Mágneses vonzerő, magyarázta. Érdekes volt, sosem tapasztaltunk még ilyet. :)
Arica felé a Valle de Lluta völgyben Oscar a homokhegy oldalában 2000 éves hireoglifákat mutatott. Lámákat ábrázoltak... Aricába nem sokkal 6 előtt érkeztünk. Oscar megpróbálta a jegyünket előbbre átteni, de mivel a busz tele volt, maradt az eredeti fél 8-as indulás, ami éjféli érkezést jelentett Iquiqueben. Az indulásig megkértük Oscart, vigyen el minket egy McDonald`s-ba vacsorázni...
Vacsora után visszamentünk az állomásra, elbúcsúztunk Oscartól, majd vártunk. Mikor indult a busz, szálltunk volna be, de hiányzott a buszpályatéri illeték befizetését igazoló cédulánk. Az meg mi? – néztünk kerek szemekkel. A buszpályaudvar használatáért fejenként 100 chilei pesot kellett kiperkálnunk! Enélkül nem szállhattunk fel a buszra, hiába volt jegyünk...
Iquiquebe az út hosszú volt, szinte sosem akart véget érni. Mindketten feszültek voltunk már, elég volt a buszozásból. Este 10 felé aztán jól leszállítottak minket a buszról vámellenőrzés címszó alatt. Az összes csomagunkat, kézipoggyászt le kellett cipelnünk a buszról, kipakolni egy asztalra, hogy aztán egy rendőrkutya jól végigszaglássza, nincs-e nálunk valami illegális. A procedúra jó fél-háromnegyed órát vett igénybe. Untuk már az egész chilei eljárást. Mindezt miért nem tudják a határokon megtenni? Miért az autópálya kellős közepén kell ellenőrizniük? A buszsofőr aztán felvilágosított minket mindennek okáról: a környező hegyekből is érkeznek utasok, akik a bolíviai vagy éppen perui határ közeléből jönnek, esetleg másik országból, fent viszont nincsenek határok... Miután az összes utas csomagját végigszimatoltatták, következett a buszba beszállítás. Az utasoktól előzetesen elvették a személyijüket, azt osztották ki sorban, amelyik utas megkapta, felszállhatott. Tőlünk persze senki nem kért semmit, így kíváncsian vártuk, velünk vajon mit kezdenek. Miután mi maradtunk csak ketten a busz mellett ácsorogva, a vámos csaj kemény arccal katonásan kérdezgetni kezdett: útlevél? Miért nem adtuk oda a vámosoknak az elején? – Talán mert senki nem kérte? És hol van a migrációs papírunk? – A hotelban. Honnan jönnek? Hová mennek? Stb. stb. Végül csak felszállhattunk a buszra. A buszon vetítettek filmeket, viszont ahhoz, hogy halljuk is, kellett volna vennünk fülhallgatót. Így csak megpróbáltuk olvasni az apróbetűs spanyol feliratot. :) Iquiquebe ¾ 1-re érkeztünk. Paula várt ránk, taxit fogott, és kitett bennünket a hotelban.
Saimos da cidade Putre mais ou menos às 9 horas para descobrir os milagres do Parque Nacional Lauca. Nossa primeira parada aconteceu em uma trilha de 1,5 quilômetros no parque onde escalamos uma colina que dava vista ao vale com as montanhas ao redor. Descendo do mirante vimos vários criaturas que parecem com um coelho com o rabo de esquilo (chamando vizcacha em Perú) escondendo-se entre as rochas. Houve um mais velho que nos deixou aproximár, deve ser porque ele já se acostumou com as pessoas na sua vida longa ou porque não conseguiu ver muito bem. Só quando chegamos a distancia de um braço que ele pulou ao lado. :)
Um pouco mais longe atravessamos a corrente expandindo-se em baixo do ponte para buscar outro mirante, de onde podíamos observar os animais se esconeindo entre as rochas no pé da montanha. No vale varias hordas de alpaca pastavam. Oscar nos disse que tinham pumas nas montanhas também mas não se via muito freqüêntemente... Outra atração da vale era uma nascente termal que ao redor construiram uma bodega para que os visitantes pudessem mergulhar na água termal junta à piscina. :)
Depois de observar a natureza continuamos nossa viagem durante a qual pudemos admirar os irmões vulcánicos emergindo ao lado do outro (Volcano de los Hermanos) chamando-se Laguna e Flamingo (Volcan Laguna e Volcan Flamengo).
Um pouco depois chegamos no ponto de controle onde Dolli, uma lama branca, nós esperou. :) Colocou sua cabeça através da janela para observar todos nós, e após sair do carro para dar alguns biscoitos para ela, fungou dentro do carro também. Olhou em volta curiosamente tentando perceber o que Oscar quer mostrar para ela no porta-mala. Vendo o biscoito começou a comer entusiasmada da nossa palma. Depois de encher a barriga, ficau chateada e foi embora. :) E porque é necessário ter controle nas montanhas onde nenhum passarizinho esta vôando? Tudo para resistrar as pessoas passando por lá para saber quem esta vagando para onde para puder ajudar as pessoas em situações difícies como em caso da chuva ou neve forte e também para achar as turistas perdidas. Outro motivo é que vários caminhos levam ao lado da fronteira boliviana, alguns também entra no país onde não tem pontos de controle de alfândega, por isso eles querem ter certeza nesse jeito que os viagantes ficam legalmente nas ruas chilenas...
A próxima parada no nosso caminho foi no vilarejo Parinacota onde se encontra uma igreja dos anos 1600. Como a chave da igreja tinha um senhor no local, primeiro tivemos que achar o cara nas terras. No caminho para Parinacota demos carona para uma velhinha morando nas cercanias que nos ajudou na busca conhecendo o Senhor das Chaves, além disso ela conhecia muito bem as várias raças de lamas e nos informou sobre aquelas. Gracias a ela percebimos a diferenca entre as lamas da montanha e suas caracteristicas. :) Informações úteis. :) Entretanto buscávamos o coroa e passamos por uma lagoa onde morravam vários tipos de aves: patos, ibis e um tipo de pato que construe seu nido no meio da lagoa que parece assim como uma ilha flutuando. Que luxo! :) Finalmente achamos o velho e demos carona para ele para aproximar-nos junto a vilarejo...
A pequena igreja foi construída de tijolos de lama seca, o teto de feno que tinha uma pintura dentro que mostrou o céu e o inferno. Sua curiosidade era que somente mulheres foram pintadas na pintura. :) Parece que os homens são santos. ;) A vilarejo tem uma lenda segundo a qual existe uma mesa antiga que vaga na vilarejo à noite e se para ao frente da porta de alguém, leva a alma daquela pessoa que morra lá para passear consigo. Com certeza vai aquela pessoa acordar em outro mundo no dia seguinte. Por isso os moradores da vila amarraram essa mesa com uma corda à parede da igreja, só que se vê que essa corda já esta afilando / afinando. A mesa quer se liberar. :) Conforme Oscar, ele sempre coloca a mesa bem perto da parede, mas cada vez quando passa por aqui, vê a mesa afastada por alguns centímetros. :)
Depois da conta de fada continuamos nossa viajem até as lagunas Cotocotani no pé do vulcão Quemado. Ao outro lado do vulcão fica a Lagoa Chungara que é a lagoa mais “alta” do mundo, o nível da sua água esta em 4500 metros . Sua flora e fauna é maravilhosa: no superfície da sua água cristalina e azul escura vários pássaros vegetam. Vimos um casal se flamingos buscando comida também. Enquanto Oscar preparava nosso almoço, demos uma volta na beira da lagoa e uma olhada para os patos e pássaros com binócolos. E quando Paulo fez xixi, um pato começou a reclamar bem alto. :) Grasnou muito e quando Paulo termino seu assunto, também parou de reclamar. :)
Novamente almoçamos na natureza com uma vista perfeita da lagoa e do vulcão em cujo teto a neve branco brilhava. Alguns pássaros (uma gaivota, dois passarinhos amarelos e um cinza-marrom) nos acompanhou no almoço, morrendo de fome e nos observando durante comer com olhos grandes. Começamos a sentir pena deles e demos algumas mordidas para eles. Paulo conseguiu alimentar a gaivota da mão também, contudo demorou alguns minutos até a gaivota reunir coragem para pegar o pão da mão do Paulo. Segundo Paulo a gaivota teve tanto coragem ao fim, que quase pegou seu dedo junto com a comida também. A mordeu bem :)
Depois do almoço continuamos nosso caminho para a última parada, ao termal Jurasi que ao contrario da lagoa com água termal e natural consistiu de algumas piscinas artificiais. Só a água era de verdade e quente, mas assim o sentimento não era igual como no dia anterior. A pesar disso a gente trocou as roupas e desfrutou da água quente e os raios do sol nas piscinas. Oscar também nos indicou colocar lama no rosto para tivermos pele mais bonito. Claro que Paulo resistiu no começo, mas depois de espiando por alguns minutos, ele deixou colocar lama nele também. :) Orgulho masculino. :) Após do banho nos bateu um sono, assim voltamos para Arica para pegar o ônibus as 7:30 para Iquique. No caminho paramos na vale Pukara de Copaquilla em cujo topo se podia ver as ruínas de uma fortaleza de um tribo pré-inca. Conforme Oscar, a fortaleza foi construído pelo tribo Chinchorros 7-8000 anos atrás para proteger a terra e os caminhos na vale...
Então antes dos incas o primeiro tribo da região era os Chinchorros que foram seguidos pelo tribo Arica e depois pelo tribo Tigwanados e só depois apareceu o tribo dos incas...
Oscar parou o carro no lugar Costa de Cantone, colocou a marcha em neutral e nos perguntou como vemos a rua: esta subindo ou descendo? Depois de perceber que a rua esta subindo de verdade, nos pediu a prestar atenção. O carro começou a andar sozinho em neutral subindo a colina como se descesse em um declive. Isso é o magnetismo, ele explicou. Foi engraçada, porque nunca temos experimentado isso antes. :)
Depois do jantar, nos levou para a rodoviária de novo onde nos despedimos dele. Quando o ônibus queria sair e queríamos entrar nele, não nos deixamos, porque faltou o comprovante da taxa da rodoviária! Que quer significar isso? – perguntamos com olhos grandes. Ninguém nos falou sobre essa taxa que tudo mundo deve pagar (100 pesos chilenos por pessoa) para o uso da rodoviária! Sem pagar essa, não podíamos entrar no ônibus, tanto faz se compramos a passagem ou nao...
A viajem até Iquique demorou bastante, pareceu que nunca queria acabar. Nós dois éramos nervosos, queríamos sair logo do ônibus. Não tivemos que esperar muito para que nosso desejo se realizasse. Mais ou menos às 10 horas o ônibus parou e nos mandaram sair daquele por causa de controle alfândega. Tivemos que pegar todas nossas malas e colocá-las em uma mesa para que um cachorro puder fungá-las e controlar que não tivemos algo ilegal nas malas. O processo demorou 30-45 minutos. Nosso saco era já muito cheio. Porque não se podem fazer esses controles na fronteira? Porque no meio da nada, na autovia eles têm que parar e controlar os ônibus?O motorista do ônibus nos explicou tudo depois: porque tem passageiros vindo das montanhas, do perto da fronteira com Bolívia ou com Peru e nas montanhas não tem fronteiras construídas, nem alfândega...
Após o controle pudemos entrar no ônibus de novo. O policial recolheu os documentos de todos os passageiros menos da gente no começo. Esses documentos eles deram para os passageiros de volta quando podem entrar no ônibus de novo. Da gente ninguém pediu os documentos, assim esperamos curiosamente o que eles iam falar e devolver. Desde que só a gente ficou fora do ônibus esperando, a policia começou a fazer perguntas com cara fechada como o militar: Passaporte? Porque não entregamos também no começo para os funcionários? – Porque ninguém pediu? E onde esta nosso documento da migração? – No hotel. De onde vocês vieram? Para onde vão? Ect. Ect. Ao fim nos deixaram entrar no ônibus também. Lá se pus vídeo para os passageiros mas para poder assistir e ouvir a voz, deveríamos ter comprado microfone também. Assim só a legenda pudemos ler que foi escrita em letra pequenina e em espanhol. :) Finalmente chegamos em Iquique as 15 para uma da noite. Paulo já nos esperava, pegou um táxi e nos deixou no hotel.
Út közbeni megállók / Paradas no caminho:
Lauca Nemzeti Park / Parque Nacional Lauca
Magasság/Altitude: 2800 - 3800 m
Testvérek vulkán (Flamingo és Laguna vulkánok) / Volcões dos Irmões (Flamengo e Laguna)
Útellenőrzés / Controlle
Magasság/Altitude: ~ 3500 m
Parinacota:
Magasság/Altitude:
Km: 38,5 km
Cotacotani lagunák / Lagunas Cotacotani
Chungara tó / Lagõa Chungara
Magasság/Altitude: 4500 m
Km: 51,5 km
Jurasi termálfürdő / Termales de Jurasi
Magasság/Altitude: ~ 2500 – 3500 m
Völgy / Vale: Pukara de Copaquilla
Costa de Cantones
Völgy / Vale: Valle de Lluta
17:43 Arica
Magasság/Altitude: 110 m
Km: 153 km
24:45 Iquique
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése