Indulási pont/Partida: Iquique, Chile
Magasság/Altitude: 66 m
Km: 0 km
Indulás/Partida: 11:00 óra/horas (GMT -4.00)
Út közbeni megállók / Paradas no caminho:
Humberstone
Magasság/Altitude: 1087 m
Km: 48 km
Tarapaca sivatag / Deserto de Tarapaca – Atacamai Óriás / Gigante de Atacama 
Magasság/Altitude: 66 m
Km: 0 km
Indulás/Partida: 11:00 óra/horas (GMT -4.00)
Tízre szépen összekészülődtünk, kijelentkeztünk a hotelből, bepakoltunk az autóba és elpakoltuk szem elől a cuccokat, majd kiteregettem a tegnap este kimosott zoknikat az autó hátsó ablakába. Közben Paula, az utazási irodás csaj is megérkezett. Mondta, az autó kicsit késik, mivel Aricából jön, és a reggeli köd miatt kicsit lassabban tud haladni. A túravezetőnk érkezéséig elmentünk hamar szappant és napkrémet venni, mivel egyik sem maradt már a három napos útra. Három gyógyszertárat és egy üzletet jártunk be, hogy megtaláljuk a legolcsóbbat. Mivel fogytán a pénzünk, eléggé oda kell figyelnünk, mire költjük. Fontos, hogy legalább a benzinre fussa hazáig, és ne kelljen valamelyik sivatag közepén az indiánok között ragadnunk. :)
Tizenegy előtt megérkezett Oscar, a túravezetőnk is, aki már 15 éve van a szakmában, ennyi éve járja a fennsíkot, ismeri mint a tenyerét. Fent járva láttuk, hogy nem is lehetne másképp eligazodni helyi ismeret nélkül... Tizenegy is volt, mire végre elindultunk. Izgatottan néztünk elébe az útnak...
Az első állomásunk Humberstone volt, más néven Salitrero, amely a sivatag közepén a világháborút megelőzően épült kénbánya és munkásai számára épült városka. A városkában pedig megtalálható minden, ami egy város lakosai számára kultúrális szempontból fontos: színház, templom, kórház, uszoda, hotel, kocsma, táncház stb.
A helyi munkások nem pénzbeli fizetést kaptak, hanem étkezési jegyeket, mint nálunk a szocializmusban, amit aztán a helyi üzletekben válthattak be. A házak blokkokban épültek, külön a nőtlen férfiaknak, ahová nők nem léphettek be, külön a házasoknak és családoknak, és külön a szellemi munkásoknak. A városka életét és fennmaradását a világháborúban kitört kénláznak és Németország hatalmas kén iránti keresletének köszönhette. Miután a németek feltalálták a szintetikus szulfátot, a városka hanyatlásnak indult, mára pedig teljesen kihalt...
Második állomásunk előtt betértünk egy út széli vendéglőbe ebédelni, majd folytattuk utunkat a szintén a Tarapaca régióban található Atacamai Óriáshoz (Gigante de Atacama). A Gigante a semmi közepén a homokdomb oldalában kövekből kirakott hatalmas emberi alakzat (a világon a legnagyobb ember által ábrázolt emberi alak), ahol csak homok és kövek vannak, amerre se fűszál nem nő, se madár nem jár. Állítólag i.e. 110 és i.sz. 110 között készítették az óceánról a szárazföld felé vándorló törzsek. Feltevések szerint az alakzat Istenüket, vagy a törzs vezetőjét ábrázolhatja.
Ezt követően utunk egyenesen a fennsíkra vezetett. A terméketlen hegyeket felváltotta a magas éghajlati növényzet: kaktuszok, zuzmók és fű. Állatokat is gyakrabban láttunk, mint madarak és a helyiek megélhetéséül szolgáló házi lámák, amelyne húsát megeszik, szőréből ruhát és egyéb textilféléket készítenek. Az út során legközelebb a magányosan álló sziklaképződményeknél álltunk meg. A sziklák a képzelet erejével különböző formákat öltöttek. Engem vándorló elefántokra emlékeztettek leginkább...
Mai napi szállásunkra, Cariquimába este hatra érkeztünk. A falucska 3.400 méter magasan fekszik, összlakosainak száma nem haladja meg az 50 főt. A település egy úgy nevezett Quebrada (töredék) lábánál épült. Egy szem 16. századi temploma a falu bejáratánál köszönti az érkezőket, ezen kívül van egy központi tere kosárlabdapályával, illetve egy leszállópályája. Mivel azonban a lakosok többségének életkora meghaladja az 50-et, a kosárlabdapálya elhagyatottan várakozik a fiatalokra, akik elhagyták szülőfalujukat, hogy a városban tanulmányokat folytassanak, vagy munka után nézzenek...
A Hostal Tata Intiben kaptunk szállást, amelyet egy helyi család üzemeltet. (Tata Inti aimara nyelven napot jelent. Az inkák is így szólították Napistenüket.) A szállás tiszta és kedves, csupán rettentően hideg. Ráadásul a villanyt este 7-kor kapcsolják csak be este 11-ig, mivel a városka áramellátását motorral generálják, aminek üzemeltetés drága. Meleg vizet pedig gázzal melegítenek, így abból nem volt hiány. Mivel a városka magasan fekszik, éjjel akár mínusz 10 fok alá is esik a hőmérséklet, ezért fűtés hiányában a szobák eléggé hidegek. Fűteni azért nem fűtenek, mivel ilyen magaslaton a levegő eléggé oxigénhiányos, a fűtés pedig további oxigént fogyaszt, ami fulladáshoz is vezethet. Ezért inkább fáznak, de legalább levegőhöz jutnak az emberek. :) Szerencsére nekünk csak egy éjszakát kell itt töltenünk, azt pedig jól felöltözve, több réteg takaró alatt egyszer kibírjuk. :)
Vacsorát fél 9-kor kaptunk, addig sétáltunk egyet a falucskában. Vacsorára Oscar hozott az útra chilei bort, azt bontottuk meg és koccintottunk, a helyiektől pedig teát, kávét, helyi húslevest és a lámánál kisebb lámaszerű állat (alpaca helyi nyelven) húsából készült sült szeletet quinoa-val (helyi tápanyagdús gabonaféle) kaptunk. Tea gyanánt különböző gyógynövények, illetve kokalevél szolgált. A kokalevél köztudottan jó a magaslati betegségre, amely oxigénhiány miatt lép fel...
Vacsorát követően kimentünk picit csillagokat nézni. Mivel a Hold éppen legkisebb fogyó állapotában volt, a faluban pedig alig égtek a lámpák, az égboltot csak úgy beragyogták a csillagok. Varázslatos volt. Síri csend, jéghideg és tiszta, friss levegő felettünk csillagtakaróval...
Az éjszakánk eléggé nyugtalan volt. Jártunk már idefelé jövet ilyen magason, viszont azóta sok időt töltöttünk alacsonyabban, így újra meg kellett szoknunk az oxigénhiányt. Emiatt sokszor arra ébredtünk fel félálomból, hogy kapkodjuk a levegőt, mintha elfogyott volna. Ráadásul a hideg sem könnyítette meg dolgunkat. Fáztunk. Ugyanakkor a hiányos levegő miatt folyton kiszáradt a torkunk, szomjaztunk. Paulo az éjjel kellős közepén el is indult víz után kutatni. Jó tíz perc elteltével vissza is tért egy Sprite-tal, amit a konyhából emelt el, mivel senkit nem talált, azt pedig nem tudtuk, hogy a helyi víz iható, mivel a helyi patakból nyerik... Aztán csak eljött a reggeli ébredés...
Tizenegy előtt megérkezett Oscar, a túravezetőnk is, aki már 15 éve van a szakmában, ennyi éve járja a fennsíkot, ismeri mint a tenyerét. Fent járva láttuk, hogy nem is lehetne másképp eligazodni helyi ismeret nélkül... Tizenegy is volt, mire végre elindultunk. Izgatottan néztünk elébe az útnak...
Az első állomásunk Humberstone volt, más néven Salitrero, amely a sivatag közepén a világháborút megelőzően épült kénbánya és munkásai számára épült városka. A városkában pedig megtalálható minden, ami egy város lakosai számára kultúrális szempontból fontos: színház, templom, kórház, uszoda, hotel, kocsma, táncház stb. A helyi munkások nem pénzbeli fizetést kaptak, hanem étkezési jegyeket, mint nálunk a szocializmusban, amit aztán a helyi üzletekben válthattak be. A házak blokkokban épültek, külön a nőtlen férfiaknak, ahová nők nem léphettek be, külön a házasoknak és családoknak, és külön a szellemi munkásoknak. A városka életét és fennmaradását a világháborúban kitört kénláznak és Németország hatalmas kén iránti keresletének köszönhette. Miután a németek feltalálták a szintetikus szulfátot, a városka hanyatlásnak indult, mára pedig teljesen kihalt...Második állomásunk előtt betértünk egy út széli vendéglőbe ebédelni, majd folytattuk utunkat a szintén a Tarapaca régióban található Atacamai Óriáshoz (Gigante de Atacama). A Gigante a semmi közepén a homokdomb oldalában kövekből kirakott hatalmas emberi alakzat (a világon a legnagyobb ember által ábrázolt emberi alak), ahol csak homok és kövek vannak, amerre se fűszál nem nő, se madár nem jár. Állítólag i.e. 110 és i.sz. 110 között készítették az óceánról a szárazföld felé vándorló törzsek. Feltevések szerint az alakzat Istenüket, vagy a törzs vezetőjét ábrázolhatja.
Ezt követően utunk egyenesen a fennsíkra vezetett. A terméketlen hegyeket felváltotta a magas éghajlati növényzet: kaktuszok, zuzmók és fű. Állatokat is gyakrabban láttunk, mint madarak és a helyiek megélhetéséül szolgáló házi lámák, amelyne húsát megeszik, szőréből ruhát és egyéb textilféléket készítenek. Az út során legközelebb a magányosan álló sziklaképződményeknél álltunk meg. A sziklák a képzelet erejével különböző formákat öltöttek. Engem vándorló elefántokra emlékeztettek leginkább...
Mai napi szállásunkra, Cariquimába este hatra érkeztünk. A falucska 3.400 méter magasan fekszik, összlakosainak száma nem haladja meg az 50 főt. A település egy úgy nevezett Quebrada (töredék) lábánál épült. Egy szem 16. századi temploma a falu bejáratánál köszönti az érkezőket, ezen kívül van egy központi tere kosárlabdapályával, illetve egy leszállópályája. Mivel azonban a lakosok többségének életkora meghaladja az 50-et, a kosárlabdapálya elhagyatottan várakozik a fiatalokra, akik elhagyták szülőfalujukat, hogy a városban tanulmányokat folytassanak, vagy munka után nézzenek...
A Hostal Tata Intiben kaptunk szállást, amelyet egy helyi család üzemeltet. (Tata Inti aimara nyelven napot jelent. Az inkák is így szólították Napistenüket.) A szállás tiszta és kedves, csupán rettentően hideg. Ráadásul a villanyt este 7-kor kapcsolják csak be este 11-ig, mivel a városka áramellátását motorral generálják, aminek üzemeltetés drága. Meleg vizet pedig gázzal melegítenek, így abból nem volt hiány. Mivel a városka magasan fekszik, éjjel akár mínusz 10 fok alá is esik a hőmérséklet, ezért fűtés hiányában a szobák eléggé hidegek. Fűteni azért nem fűtenek, mivel ilyen magaslaton a levegő eléggé oxigénhiányos, a fűtés pedig további oxigént fogyaszt, ami fulladáshoz is vezethet. Ezért inkább fáznak, de legalább levegőhöz jutnak az emberek. :) Szerencsére nekünk csak egy éjszakát kell itt töltenünk, azt pedig jól felöltözve, több réteg takaró alatt egyszer kibírjuk. :)
Vacsorát fél 9-kor kaptunk, addig sétáltunk egyet a falucskában. Vacsorára Oscar hozott az útra chilei bort, azt bontottuk meg és koccintottunk, a helyiektől pedig teát, kávét, helyi húslevest és a lámánál kisebb lámaszerű állat (alpaca helyi nyelven) húsából készült sült szeletet quinoa-val (helyi tápanyagdús gabonaféle) kaptunk. Tea gyanánt különböző gyógynövények, illetve kokalevél szolgált. A kokalevél köztudottan jó a magaslati betegségre, amely oxigénhiány miatt lép fel...
Vacsorát követően kimentünk picit csillagokat nézni. Mivel a Hold éppen legkisebb fogyó állapotában volt, a faluban pedig alig égtek a lámpák, az égboltot csak úgy beragyogták a csillagok. Varázslatos volt. Síri csend, jéghideg és tiszta, friss levegő felettünk csillagtakaróval...
Az éjszakánk eléggé nyugtalan volt. Jártunk már idefelé jövet ilyen magason, viszont azóta sok időt töltöttünk alacsonyabban, így újra meg kellett szoknunk az oxigénhiányt. Emiatt sokszor arra ébredtünk fel félálomból, hogy kapkodjuk a levegőt, mintha elfogyott volna. Ráadásul a hideg sem könnyítette meg dolgunkat. Fáztunk. Ugyanakkor a hiányos levegő miatt folyton kiszáradt a torkunk, szomjaztunk. Paulo az éjjel kellős közepén el is indult víz után kutatni. Jó tíz perc elteltével vissza is tért egy Sprite-tal, amit a konyhából emelt el, mivel senkit nem talált, azt pedig nem tudtuk, hogy a helyi víz iható, mivel a helyi patakból nyerik... Aztán csak eljött a reggeli ébredés...
Até 10 horas tivemos tempo para nos preparar e fazer o check-out do hotel. Depois do café da manhã deixamos no carro todas as nossas coisas que não iamos precisar na viagem de 3 dias, inclusive umas meias na janela atrás do carro que tinha lavado a noite anterior. Entretanto Paula, a moça da agência da viagem chegou também. Ela nos avisou sobre o atraso do guía por causa do trânsito entre Arica e Iquique. A agência podia contratar só um guía de Arica. Até a chegada do nosso guia fomos comprar algumas coisas tais como sabonete e protetor solar que acabaram hoje e não sobrou nada para a excursão no Altiplano. Visitamos três farmácias e um mercado para achar os produtos mais baratos, porque tivemos que começar a guardar nosso dinheiro para o combustível para chegar em casa sem ficar presos no meio do nada entre os indígenas. :)
Poucos minutos antes das 11 horas, Oscar, nosso guía chegou.Ele está trabalhando nessa profissão levando grupos para o Altiplano há 15 anos, e assim o conhece muito bem como a própria palma da sua mão. No Altiplano demos conta que sem conhecimento e experiência, é muito fácil perder o rumo por lá... Mais ou menos as 11 horas saímos do hotel enfim. Ambos encaramos empolgadamente essa aventura nova...
Nossa primeira parada foi no Humberstone ou com outro nome Salitrero, onde uma mina de sulfeto e um vilarejo para os mineiros e sua família foram construídas antes da guerra mundial. A cidadezinha tinha tudo que os habitantes precisavam para a vida cotidiana: teatro, igreja, hospital, piscina, hotel, bar, salão de dança etc.
Os trabalhadores locais em lugar do dinheiro ganharam ticket de alimentação como compensação do trabalho, igualmente como no socialismo na Hungria, que depois podiam trocar por comida ou outros produtos nas lojas locais. As casas foram construidas em blocos, homens solteiros moravam em um bloco separado, onde era proibido entrar mulheres. Os casais, as famílias e os trabalhadores intelectuais foram acomodados em blocos separados também. A cidade foi criada e existia devido à exploração de sulfeto na época da guerra mundial e a exigência enorme da Alemanha por esse mineral. Depois os alemãoes inventaram o sulfeto sintético, e assim o local começou a declinar, e até hoje ficou totalmente abandonado... 
Antes da nossa segunda estação, paramos em um restaurante ao lado da rodovia. Depois do almoço continuamos nossa viagem ao Gigante de Atacama, que também esta na região Tarapaca. O Gigante é uma figura enorme de ser humano feito de pedras na areia da colina (a maior figura de uma criatura humana do mundo feito por homem), onde somente existiam pedras e areia, onde nem uma grama crece e nem um passarinho voa. Segundo o guia as tribus migrando do mar para o interior, o fizeram entre a.c. 110 e b.c. 110. Conforme varias teorias a figura deve demonstrar o deus ou o líder da tribo.
Após nosso caminho levou diretamente para o Altiplano. As montanhas inférteis foram mudadas por plantas de altitude: cactus e e grama, e também vimos bichos mais frequentemente, tais como pássaros e, lhamas, cuja carne os locais comem e de cujo pelo eles fazem tecidos. Paramos em algumas rochas interesantes no caminho, que com ajuda da imaginação formaram várias figuras. Me lembraram uma manada de elefantes...
Chegamos no nosso hostel mais ou menos as 6 horas de tarde, em Cariquima que fica a 3.400 metros de altura. O número total de habitantes não superava as 50 pessoas. O vilarejo foi construida no pé de uma Quebrada (rocha grande, que foi parte de uma montanha no meio de nada). O lugar tem só uma atração turísticoa para mencionar, uma igreja do século 16 saudando os visitantes na entrada do vilarejo. Além disso ele tem uma praçinha central com uma quadra de basqueete, e uma pista para aviões pequenos. Como a idade da maioria dos habitantes ultrapassa os 50 anos, a pista de basquete abandonadamente esta esperando para os jovens, que saíram do seu vilarejo, onde nasceram, para estudar ou trabalhar na cidade...
Nos alocaram no Hostal Tata Inti que é operado por uma familia local. (Áliás, Tata Inti significa o sol na idioma aimará. Os incas chamaram seu Deus de Sol com o mesmo nome.) O quarto que recebemos era limpo e carinhoso, e também muito, muito frio. Além do mais o luz era ligada somente às 7 horas de tarde até 11 horas, porque a eletricidade da cidade é gerada por gerador, cujo funcionamento é muito caro. Água quente é aquecida com gás, assim pelo menos ela não faltou. Como o vilarejo se encontra muito alto, a temperatura pode também caír menos que -10 grau á noite, e por isso os quartos estão muito frios sem aquecimento. Eles não usam nenhum aparalho para aquecer as casas, porque nessa altitudo, falta oxigênio no ar, e o aquecimento usa oxigêno também, que pode resultar até em sufocamento. Por isso eles estão melhor com frio, mas conseguem respirar. :) Felizmente tivemos que passar só uma noite lá, que aguentamos de um jeito: vestidos com muitas roupas e cobertos com várias mantas. :)
As 9 horas recebemos o jantar, até aquela hora demos uma volta no vilarejo. Para jantar Oscar trouxe uma garrafa de vinho chileno, que abrimos e brindamos. Da familia recebemos vários tipos de chá (particularmente de ervas e também de coca que é muito bom contra doença de altitude), café, caldo de carne e carne de alpaca (um bicho menor que a lama) com quinoa (tipo de trigo)...
Depois de jantar, fomos fora para ver as estrelhas. Como a lua era o menor naqueles dias (lua crescente), e no vilarejo as lanternas não iluminaram muito forte, o céu era cheio das estrelas brilhantes. Foi magnifico. Tudo era muito tranquilo, a paisagem ficou em silencio com um cobertor de estrelas em cima de nos, o ar era muito fresco e limpo...
A noite foi muito inquieto por causa da falta do oxigeno. Já tínhamos estados tão alto quando viemos do Brasil para aqui, só que não tínhamos passado tanto tempo numa altinute tão alta, e assim tivemos que nos acostumar com a altitude. Muitas vezes acordamos olfegantes como se acabasse o oxigeno. Além disso fez muito frio no quarto, o que contribuiu para a nossa insônia. Por causa da falta do oxigênio também estávamos com muito sede, e nossa garganta secou. Paulo com saco cheio de repente saiu da cama para buscar água no meio da noite. Depois de 10 minutos voltou com Sprite, que pegou da cozinha, porque não achou ninguém e também não sabiamos que a água do rio, era potável... Demorou mas a manhá com um dia novo chegou enfim...
Poucos minutos antes das 11 horas, Oscar, nosso guía chegou.Ele está trabalhando nessa profissão levando grupos para o Altiplano há 15 anos, e assim o conhece muito bem como a própria palma da sua mão. No Altiplano demos conta que sem conhecimento e experiência, é muito fácil perder o rumo por lá... Mais ou menos as 11 horas saímos do hotel enfim. Ambos encaramos empolgadamente essa aventura nova...
Nossa primeira parada foi no Humberstone ou com outro nome Salitrero, onde uma mina de sulfeto e um vilarejo para os mineiros e sua família foram construídas antes da guerra mundial. A cidadezinha tinha tudo que os habitantes precisavam para a vida cotidiana: teatro, igreja, hospital, piscina, hotel, bar, salão de dança etc.
Os trabalhadores locais em lugar do dinheiro ganharam ticket de alimentação como compensação do trabalho, igualmente como no socialismo na Hungria, que depois podiam trocar por comida ou outros produtos nas lojas locais. As casas foram construidas em blocos, homens solteiros moravam em um bloco separado, onde era proibido entrar mulheres. Os casais, as famílias e os trabalhadores intelectuais foram acomodados em blocos separados também. A cidade foi criada e existia devido à exploração de sulfeto na época da guerra mundial e a exigência enorme da Alemanha por esse mineral. Depois os alemãoes inventaram o sulfeto sintético, e assim o local começou a declinar, e até hoje ficou totalmente abandonado... Antes da nossa segunda estação, paramos em um restaurante ao lado da rodovia. Depois do almoço continuamos nossa viagem ao Gigante de Atacama, que também esta na região Tarapaca. O Gigante é uma figura enorme de ser humano feito de pedras na areia da colina (a maior figura de uma criatura humana do mundo feito por homem), onde somente existiam pedras e areia, onde nem uma grama crece e nem um passarinho voa. Segundo o guia as tribus migrando do mar para o interior, o fizeram entre a.c. 110 e b.c. 110. Conforme varias teorias a figura deve demonstrar o deus ou o líder da tribo.
Após nosso caminho levou diretamente para o Altiplano. As montanhas inférteis foram mudadas por plantas de altitude: cactus e e grama, e também vimos bichos mais frequentemente, tais como pássaros e, lhamas, cuja carne os locais comem e de cujo pelo eles fazem tecidos. Paramos em algumas rochas interesantes no caminho, que com ajuda da imaginação formaram várias figuras. Me lembraram uma manada de elefantes...
Chegamos no nosso hostel mais ou menos as 6 horas de tarde, em Cariquima que fica a 3.400 metros de altura. O número total de habitantes não superava as 50 pessoas. O vilarejo foi construida no pé de uma Quebrada (rocha grande, que foi parte de uma montanha no meio de nada). O lugar tem só uma atração turísticoa para mencionar, uma igreja do século 16 saudando os visitantes na entrada do vilarejo. Além disso ele tem uma praçinha central com uma quadra de basqueete, e uma pista para aviões pequenos. Como a idade da maioria dos habitantes ultrapassa os 50 anos, a pista de basquete abandonadamente esta esperando para os jovens, que saíram do seu vilarejo, onde nasceram, para estudar ou trabalhar na cidade...
Nos alocaram no Hostal Tata Inti que é operado por uma familia local. (Áliás, Tata Inti significa o sol na idioma aimará. Os incas chamaram seu Deus de Sol com o mesmo nome.) O quarto que recebemos era limpo e carinhoso, e também muito, muito frio. Além do mais o luz era ligada somente às 7 horas de tarde até 11 horas, porque a eletricidade da cidade é gerada por gerador, cujo funcionamento é muito caro. Água quente é aquecida com gás, assim pelo menos ela não faltou. Como o vilarejo se encontra muito alto, a temperatura pode também caír menos que -10 grau á noite, e por isso os quartos estão muito frios sem aquecimento. Eles não usam nenhum aparalho para aquecer as casas, porque nessa altitudo, falta oxigênio no ar, e o aquecimento usa oxigêno também, que pode resultar até em sufocamento. Por isso eles estão melhor com frio, mas conseguem respirar. :) Felizmente tivemos que passar só uma noite lá, que aguentamos de um jeito: vestidos com muitas roupas e cobertos com várias mantas. :)
As 9 horas recebemos o jantar, até aquela hora demos uma volta no vilarejo. Para jantar Oscar trouxe uma garrafa de vinho chileno, que abrimos e brindamos. Da familia recebemos vários tipos de chá (particularmente de ervas e também de coca que é muito bom contra doença de altitude), café, caldo de carne e carne de alpaca (um bicho menor que a lama) com quinoa (tipo de trigo)...
Depois de jantar, fomos fora para ver as estrelhas. Como a lua era o menor naqueles dias (lua crescente), e no vilarejo as lanternas não iluminaram muito forte, o céu era cheio das estrelas brilhantes. Foi magnifico. Tudo era muito tranquilo, a paisagem ficou em silencio com um cobertor de estrelas em cima de nos, o ar era muito fresco e limpo...
A noite foi muito inquieto por causa da falta do oxigeno. Já tínhamos estados tão alto quando viemos do Brasil para aqui, só que não tínhamos passado tanto tempo numa altinute tão alta, e assim tivemos que nos acostumar com a altitude. Muitas vezes acordamos olfegantes como se acabasse o oxigeno. Além disso fez muito frio no quarto, o que contribuiu para a nossa insônia. Por causa da falta do oxigênio também estávamos com muito sede, e nossa garganta secou. Paulo com saco cheio de repente saiu da cama para buscar água no meio da noite. Depois de 10 minutos voltou com Sprite, que pegou da cozinha, porque não achou ninguém e também não sabiamos que a água do rio, era potável... Demorou mas a manhá com um dia novo chegou enfim...
Út közbeni megállók / Paradas no caminho:
Humberstone
Magasság/Altitude: 1087 m
Km: 48 km
Tarapaca sivatag / Deserto de Tarapaca – Atacamai Óriás / Gigante de Atacama
Km: 88,8 km
Kőképződmények
Cariquima
Magasság/Altitude: 3744 m
Km: 220 km
Kőképződmények
Cariquima
Magasság/Altitude: 3744 m
Km: 220 km
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése