Az inkák elveszett városának bejáratához 5:40-kor értünk fel, jó időt haladtunk. :) A kapuknál már várakoztak a hasonlóan nem normális turisták mint mi, viszont bejutni csak 6-kor lehet... Kapunyitást követően hamar a Wayanapicchu bejáratához rohantunk, hogy 10 órára belépési engedélyt szerezzünk, a hegyre ugyanis csak 400 fő mehet fel, így sorszámokat osztogatnak. Ha elfogy, lőttek a hegyre feljutásnak. Mi időben a bejárathoz érkeztünk, így megkaptuk a bejuthatásunkat 10 órára. Ezt követően a Három ablak templomához (Templo de las tres ventanas) igyekeztünk, hogy a csoport többi tagjával együtt megnézzük a napfelkeltét... 
Olyan szerencsében volt részünk, hogy pont a mai napon van az inka újév kezdete, így sok helyi is felzarándokolt a hegyre, hogy együtt köszöntsék Tata Intit, az inka napistent. Ráadásul ezen a napon rendkívüli csodákban lehetett részünk, amely az év többi részében nem látható, ugyanis a nap máshol kel fel, így az inkák által épített városban a felkelő nap sugarai által megvilágított kövek különös és az inkák számára jelentőségteljes árnyékokat vetettek: háromszög, inka kereszt, a szent madár, a keselyű árnyait. A nap 7 óra 20 perckor kelt fel pontosan. Amíg várakoztunk, a csoport egyik tagja újra összeadott bennünket William noszogatására. :) A várakozás hosszasra sikeredett, több mint egy órát vártunk a nap születésére. Szegény Paulo vacogott a hűvös levegőben, egy szál pólóban, amely a hajnali kaptatón jól átnedvesedett. Mivel hasonlóan vacogtam én is, a saját pulcsiját is nekem adta, hogy ne fázzak.
Lélegzetelállító látvány volt, ahogy a nap sugarai fokozatosan bekúsznak az elveszett városba, aranyos árnyalatba öltöztetve a tájat és a romokat... Volt fent csupa külföldiekből álló csoport egy idegenvezető csajjal, aki maga is külföldinek látszott, akik a nap születésekor elkezdtek kántálni és imádkozni a napistennek mindenféle figurákat mutogatva a kezükkel. Kicsit nevetségesnek és hamisnak tűnt a külföldiek erőfeszítése, miközben láttuk a helyieket, ahogy halkan, magukban köszöntötték az új év kezdetét, valamint a beköszöntő száraz évszakot mellőzve mindenféle figyelemfelkeltő produkciót...
Miután tanui lehettünk a csodának, valamint a háromszög létrejöttének, visszaindultunk a bejárathoz, hogy ott találkozzunk az idegenvezetőnkkel, Ricardoval. A túra 8-tól 10:50-ig tartott. Nagyon érdekes dolgokat tudtunk meg, bár Paulo az első ponton, ahol megálltunk, hogy többet megtudjunk az inkákról, szépen beszundikált. Rajta kívül csak egy idős nénike szunyókált még. :) Romoktól romokig haladva a következőket tudtuk meg az inkákról és az elhagyatott városukról:
Az inkák a perui erdők leghatalmasabb birodalmát hozták létre a 13. század elején. Több törzset is meghódítottak, a leigázott népeket azonban nem pusztították el, sem nem hajtották őket rabszolgaságba, hanem beolvasztották a saját kultúrájukba, átvéve a számukra hasznos és értékes kultúrális elemeket is. Ezáltal nőtt a birodalom erőssé és fejlettebbé. Az inkák vesztét a spanyolok és az utolsó királyuk okozták, ugyanis az utolsó király a spanyolok latin-amerikai megjelenésekor túlságosan megbízott a hódítókban, megmutatva nekik az inka városokba vezető utakat. A spanyolok érkezésekor ugyanis az inka városok többsének létezése ismeretlen volt számukra. Mikor a gazdagságra éhes hódítók meglátták Cusco városának pompáját, vérszemet kaptak. Elkezdődött a fosztogatás, rablás és az inkák leigázása. Az inka király megpróbált ellenszegülni, elvágta a városokat összekötő utakat, hidakat, a népének egy részét kimenekítette Cusco városából, a sereget szervezett a hódítók ellen, azonban túlságosan gyengék és kevesen is voltak az addigra megerősödött spanyol hadsereggel szemben... A megmenekült inkák további sorsa és eltünkésük oka a mai napig ismeretlen, csupán találgatások vannak. Egyes feltételezések szerint járvány végzett a néppel, mások szerint az őserdőben élő ellenséges törzsek végeztek a legyengült inkákkal... Sajnos a spanyolok az összes emlékiratot és inka dokumentációt megsemmisítették Cusco városával együtt. Machu Picchu megmaradt, mivel nem tudtak létezéséről, mint ahogy pár másik város létezéséről sem, amelynek romjai ma is megtalálhatók. Elképzelhető hogy mind a mai napig vannak további ismeretlen városok valahol az őserdőben elrejtve...
A Machu Picchu hegyre épült város az inka nép számára is ismeretlen maradt egészen a bukásig, mivel a város az uralkodó, a napisten fiának pihenőhelyéül szolgált csupán. Az uralkodó csak 1-2 hétre látogatott el nyaralójába, hátrahagyva a birodalom irányító központját, Cuscot. Ezért erre a helyre az uralkodó hétvégi kecóján kívül csak mezőgazdasági teraszok, épületek, valamint az őrség helységei épültek.
Az inka kultúráról annyit érdemes még tudni, hogy a napistent, Tata Intit csodálták, amely az univerzum istene. Az univerzumot pedig három részre osztották, a lélek világára, amelynek szimbóluma a keselyű (condor), a materiális vagy földi világra, amelynek képviselője a puma, valamint a holtak világára, amelynek szimbóluma a kígyó. A világok között a keselyű közvetít és biztosít átjárást...
Az inkák a hiedelmekkel ellentétben nem volt egy agresszív nép. A napistennek mutattak be áldozatokat, de azok állati áldozatok voltak. Nagyon ritkán került sor emberi áldozat bemutatására, kb. 25 évente, és egyetlen okból, ha a népet és a birodalmat természeti csapás fenyegette mint földrengés vagy vulkánkitörés. Ekkor a nemesek gyermekeinek létrehozott iskolából kiválasztottak 8 éven aluli gyermekeket, akiket feláldoztak. Úgy vallották, hogy a 8 éven aluli gyermekek lelke még tiszta, ezért méltó áldozatul szolgálhatnak...
Az inka uralkodót, és csakis az uralkodót megillette a poligámia. A birodalom fennállása során az uralkodók közül annak az uralkodónak volt a legtöbb felesége, aki békében élt, nem háborúzott már a törzsekkel, a birodalom jólétének fenntartására törekedett. Feleségeinek száma 100 volt, tőlük több mint 300 gyermeke származott. Az uralkodói gyermekek mindegyikét magas szintű oktatásban részesítették. A következő uralkodót pedig úgy választották ki a sok utód közül, hogy különböző próbákat kellett kiállniuk a gyerekeknek, hogy a legokosabb és az uralkodásra leginkább méltó kövesse apját a trónon...
Az inka építészet egyedülálló és bámulatos. Az épületeket mérnöki pontossággal építették fel mindennemű ragasztó és tapasztóanyag mint a cement nélkül. A kövek hajszál pontossággal illeszkedtek egymáshoz, amelyeket a hegyen található fehér gránitsziklákból vályták. Az uralkodónak, és egyedül csak az uralkodónak volt saját budija is a házon belül! A városban vízvezetéket is építettek, hogy vizet 3 kilóméterről vezetékeken a városba hozhassák az itteniek számára ivóviz biztosítsa céljából. Locsolásra nem használtak vizet, mivel a levegő magas páratartalma miatt erre nem volt szükség.
Miután meghallgattuk a történeteket, valamint végiglátogattuk az elhagyatott várost, mentünk, hogy leküzdjük a nap utolsó kihívását, a Wayanapicchu hegyét, amely 300 méterrel emelkedett a város fölött. Az út felfelé meredek, szűk és helyenként csúszós, kb. 40 perc alatt megjárható. Érdekes módon a feljutás kevésbé volt fárasztó mint a tegnapi mászás, talán mert már megedződtünk a sok mászásban? :) A látvány leírhatatlan volt. Teljes kiterjedésében láthattuk az elhagyatott várost, mely a keselyű alakzatában épült ezzel is utalva arra, hogy a város bizony az uralkodó, a napisten fiának városa...
Miután bejártuk Wayanapicchu minden szögletét, merthogy ide is építkeztek, lemásztunk a hegyről, hogy bejárjuk még az ismeretlen helyeket magában az elhagyatott városban. Varázslatos és misztikus volt mind építészetileg, mind csillagászatilag, mind matematikailag és kultúrális szempontból is. Miután bejártuk a város szinte minden zegét-zugát, két látványosság maradt még hátra: a napkapu, valamint az inka híd. A napkapuhoz a hegyen felfelé kellett volna caplatni, ezért azt kihagytuk, elmentünk viszont a hídhoz. 15-20 percet gyalogoltunk, mire megérkeztünk, és a hegy oldalában megpillantottuk a hidat. Érdekes volt...
Délután négyre értünk le a városba busszal. Megkerestük a cuccainkat, összepakoltunk, majd elmentünk vacsorázni. Előtte pénzt akartunk felvenni a helyi autómatából, viszont az vasárnaponként nem üzemel, ugyhogy ezt fújhattuk...
A vonat vissza Ollantaytamboba este 6-kor indult, viszont az állomásra jó fél órával korábban ki kellett mennünk, ezért vacsi vagy estebéd után kisétáltunk az állomásra, közben nézelődve a helyi piacon a portékákat.
Ollantaytamboban a busz már várt minket. Egy kiscsaj táblára írt nevekkel gyűjtötte be a turistákat, köztünk minket is Victoria Callat és Paulo Cobat néven. :) A buszút rettenetesen hosszúnak tűnt, sosem akart véget érni, aztán csak megérkeztünk fél 10 felé. A hotelba menet betértünk egy gyümölcsleveshez dinnyelevet, gyümisalit és hamburgert enni, majd irány a hotel és a pihenés...
Após deixar o vilarejo atrás de nos, atravessamos uma ponte, e nos metemos na selva, e aí começaram as escadas levando para cima. Foi escuro como breu na floresta, por isso iluminamos a rua com lanternas para não tropeçar nas pedras e escadas e cair de cara no chão. Quando paramos para fazer uma pequena pausa, desligamos as lanternas, e encaramos as estrelas maravilhosas. O céu foi cheio de pontozinhos brilhantes de luz... Tenho que admitir que chegar em cima foi difícil, nos dois suamos bastante no caminho, mas ao fim ficando para atrás um pouquinho dos outros com presa e caminhando em nosso ritmo, conseguimos fazer a trilha. No terço final do caminho começou a amanhecer, se pudia ver a silhueta das montanhas ao redor, o que foi encantador...
Chegamos as 5:40 na entrada da cidade perdida dos incas. Isso significa que fizemos a trilha num bom tempo. :) No portão já esperávamos alguns turistas similarmente malucas como nos, mas entrar no parque poderíamos só as 6 horas... Depois da abertura do portão corremos rapidinho até a entrada do Wayanapicchu para tirar a permissão de entrada para as 10 horas. Somente 400 pessoas estão autorizadas para subir a montanha e assim o pessoal do parque distribui senhas com números que se acabar, não é mais possível subir para o Wayanapicchu. Nós chegamos em tempo na entrada, assim recebemos a senha no ingresso para entrar e subir a montanha às 10 horas. Depois nos apressamos para o templo das três janelas (Templo de las tres ventanas) para ver o nascimento do sol junto com os demais do grupo...
Estávamos tão afortunados que chegamos e subimos no Machu Picchu no mesmo dia quando os incas começaram o ano novo, assim além dos turistas alguns locais peregrinaram também para esse lugar sagrado para saudar Tata Inti, o Deus do Sol dos incas. Além disso nesses dias do ano acontecem alguns fenômenos únicos que não pode ser visto em outros dias do ano, porque nesses dias o sol nasce em lugar diferente que no resto do ano. Assim na cidade construído pelos incas as pedras iluminadas pelos raios do sol lançaram sombras significativas para os incas: sombra do triangulo, da cruz dos incas e do pássaro sagrado, do condor. O sol nasceu exatamente as 7:20 horas. Enquanto estávamos esperando, um membro do grupo nos fez unirmos de novo como havia sugerido William. :) A esperança demorou muito tempo, mais que uma hora tivemos que esperar para o sol nascer. Coitado do Paulo que tremeu muito vestindo só uma camisa no frio que além do mais molhou no ar úmido de madrugada. Por eu tremer mesmo, ele me deu sua jaqueta também para não sentir o frio. 
Foi impressionante como os raios do sol pouco a pouco engatinharam na cidade perdida matizando o paisagem e as ruínas dourados... Teve um grupo só de estrangeiros com uma guia que era estrangeira mesma em cima no parque que começaram a cantar e rezar durante o nascimento do sol mostrando varias figuras com as mãos. O esforço dos estrangeiros parecia um pouquinho ridículo e falso, enquanto viámos os locais saudando silenciosamente em si mesmos o começo do ano novo e a estação seca chegando sem fazendo nenhuma atração que chame a atenção dos outros... 
Após poder presenciar o milagre e a criação do triângulo, voltamos para a entrada para encontrarmos com nosso guia, Ricardo, que fez um tour de 8 até 10:50 horas. Aprendemos muitas coisas interessantes sobre a cidade e a cultura inca, contudo Paulo tirou uma soneca no primeiro lugar onde paramos para saber mais sobre os incas. Apenas ele e uma velhinha cochilavam. :) Duma ruína até outra aprendemos os seguintes sobre os incas e sua cidade perdida: 
A tribo inca criou o império maior das florestas peruanas no começo do século 13. Conquistaram várias tribos também, porém não mataram os povos vencidos, nem lhes escravizaram, a não ser que lhes assimilaram na sua própria cultura pegando os elementos úteis e valorosos para si mesmos. Por causa disso cresceu o império mais e mais forte e avançado. A perdida dos incas foi causadas pelos espanhóis e seu último rei, que confiou demais nos conquistadores espanhóis, quando eles apareceram na América Latina, lhes mostrando os caminhos levando para as cidades dos incas. Chegando lá os espanhóis não sabiam sobre a existência da maioria das cidades incas, e só quando os conquistadores ansiando riqueza viram o esplendor da cidade Cuzco, pegaram mais fome para os tesouros dos incas. Começou o saque,, o roubo e o massacre dos incas. O rei dos incas tentou desafiar; cortou e destruiu os caminhos e as pontes conectando as cidades, e salvou um parte do seu povo da Cuzco. Também organizou uma tropa contra os conquistadores mas eles estavam em pouco número e fracos contra a tropa espanhola que já cresceu e ganhou força até aquele momento... O que aconteceu e porque e como sumiram os incas que sobreviviam o ataque dos espanhóis depois não é claro até hoje, só existem teorias e especulações. Segundo algumas suposições uma epidemia acabou com o povo, segundo outras opiniões os tribos na selva mataram os incas enfraquecidos... Infelizmente os espanhóis destruíram todos os documentos e memorial dos incas juntos com Cuzco. Machu Picchu sobreviveu porque os conquistadores não souberam sobre a existência dela, como tampouco sobre a existência de algumas outras cidades cujas ruínas podem ser encontrados em outros lugares hoje. É possível que até hoje existem outras cidades desconhecidas e escondidas em algum lugar na selva... 
A cidade construída na montanha Machu Picchu era desconhecida também para o povo inca até a queda do império, porque a cidade serviu como resort só para o rei, o filho do Deus de Sol que visitou a casa de verão só para 1 ou 2 semanas deixando para trás o centro legislativo do império, Cuzco. Por isso menos a casa do rei, só terraços, edifícios agricultores e chalés da guarda foram construídos nesse lugar.
Vale à pena mencionar ainda sobre a cultura inca que eles admiraram o Deus do Sol chamando Tata Inti que é o Deus do Universo. Eles acharam que o universo consiste de três partes: o mundo da alma, cujo símbolo é o condor, o mundo material, cujo representante é a onça, e o mundo das mortes, cujo símbolo é a serpente. Era o condor que fazia a conexão entre esses três mundos... 
Ao contrario das crenças, a tribo dos inca não foi um povo agressivo. Eles demonstraram sacrifícios para o Deus do Sol que foram sacrifícios animais. Só muito raramente chegou a vez da demonstração dos sacrifícios humanos, cerca de cada 25 anos e somente por uma razão, se o povo ou o império foram ameaçados pelo terremoto ou pela atividade do vulcão. Nesse caso se escolhia crianças de 8 anos da escola criada para os filhos dos nobres que foram sacrificados. Eles acreditaram na alma inocente e clara dos crianças de menos que 8 anos de idade, assim eles sejam dignos para ser sacrificados para o Deus...
O poligamia era autorizada só para o rei inca. Durante a existência do império aquele rei tinha o maior número de esposas, já que a paz era mantida e não havia guerra com as tribos, e assim se esforçou para manter a riqueza do império. Esse rei tinha 100 esposas e dessas esposas nasceram mais que 300 filhos que receberam educação de grande qualidade. O próximo rei foi eleito entre a multidão dos descendentes num jeito que eles teriam que passar várias provas para que o mais inteligente e mais apto para reger o império ascenda o trono do seu pai... 
A arquitetura inca é única e maravilhosa. Os edifícios foram construídos com pontualidade de arquiteto sem usar matéria de colar como cimento, as pedras se encaixavam perfeitamento assim que foram escavados das rochas de granito branco em cima da montanha. O rei, e somente, o rei possuia uma privada dentro da casa! A cidade também tinha uma sistema de canos e valas para poder trazer água desde uma distância de 3 km para assegurar aos locais água para beber. Água não foi usado para regar, porque não precisaram por causa da umidade alta do ar. 
Depois de escutar as historias e visitar todos os lugares da cidade perdida junto com o guia, fomos para a montanha Wayanapicchu para vencer o ultimo desafio do dia, a altura de 300 metros da montanha aumentando em cima da cidade. O caminho para cima foi íngreme, apertado e em alguns lugares escorregadio, demorando mais ou menos 40 minutos. Foi interessante que chegar em cima foi menos cansativo que escalar ontem, será que nós tínhamos nos acotumados com as trilhas íngremes? :) A vista era indescritível. Pudemos ver a cidade no seu próprio tamanho inteiro que foi construído numa forma de condor referindo a que a cidade é a propriedade do filho do Deus do Sol de verdade... 
Após passar por todas as esquinas da Wayanapicchu, porque eles construíram casas aqui também, descemos da montanha para visitar os lugares que ainda não conhecemos na cidade abandonada que era fantástico e místico do ponto da vista de arquitetura, da astrologia, da matemática, e da cultura. Visitado quase todos os recantos da cidade, só dois espetáculos faltaram para visitar: o portão de sol e a ponte inca. Para chegar ao portão tivemos que ter subindo um pouco mais na montanha de que não tivemos mais vontade, assim fomos para a ponte. Andamos 15-20 minutos até chegar e dar uma olhada na ponte na montanha. Foi interessante... 
Na cidade no vale chegamos as 4 horas descendo de ônibus. Fomos buscar nossas coisas para fazer as malas ou mochilas e fomos jantar depois. Queríamos tirar dinheiro dum ATM, mas na máquina foi escrito que aquela não funciona nos domingos, tem feriado também. Nosso dinheiro vivo tinha escapado...
O trem para Ollantaytambo saiu as 6 horas de tarde, mas tivemos que chegar lá uma meia hora antes da saída, por isso fomos direto para a ferrovia depois de jantar enquanto olhando os produtos artesanais na feirinha.
O ônibus em Ollantaytambo já nos esperou. Uma moça com uma placa com nossos nomes recolheu os turistas, entre eles nos também com os nomes Victoria Callat e Paulo Cobat. :) A viajem pareceu muito longo como se nunca quisesse acabar, mas as mais ou menos 10:30 chegamos em Cuzco. Caminhando para o hotel paramos na casa de suco para tomar suco de melancia, salada de frutas e hamburguesa. Depois fomos direto dormir e nos descansar...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése